Hírek

Nyár elején az Ökoszolgálat Alapítvány "Ablak a szegénységre" elnevezéssel szociális szigetelési programba kezdett. Egy korábbi kezdeményezésüket továbbfejlesztve ezúttal arra vállalkoztak, hogy önkéntesek közreműködésével rászoruló családok nyílászáróit újítják fel négy városban; előbb Budapesten, majd Pécsett, Szegeden és Miskolcon.

Zajlik az Europa Cantat, névtelen önkéntesekkel, akiknek igen sokat köszönhet Pécs városa. Több mint kétszáz magyar, döntően régiós önkéntes, s mellettük  kilencvenfős nemzetközi csapat segítik a rendezvény megvalósulását. Néhányuk munkáját mutatja be a BAMA cikke: http://www.bama.hu/baranya/kultura/europa-cantat-onkent-dalolva-szerveznek-622559

Egy éve rendszeresen lejárnak pesti önkéntesek egy Borsod megyei kistelepülésre, Perére, hogy a mozdulatlan falvat cselekvésre, a lakókat közösségépítésre, a gyerekeket zajos együttlétre bírják. Idén nyáron tábort is szerveztek, ami sokaknak feltehetően az első szervezett nyaralás volt az életében. Mi történik egy 350 lelkes faluban, ha, mint az ufók, leszállnak az önkéntesek?

A budapesti Harmónium Egyesület Aprólépés csapata az elmúlt években országszerte számos kreatív, színes környezet- és egészségtudatossággal kapcsolatos foglalkozást tartott kicsiknek és nagyobbaknak iskolákban, ifjúsági házakban, fesztiválokon. Szívesen fogadják olyan önkéntesek jelentkezését, akiket érdekel a környezetvédelem, szeretik a fesztiválokat, és szívesen végeznek remek társaságban hasznos munkát.

Részletek a csatolt felhívásban.

Az Önkéntes Központ Alapítvány TESZÜNK Senior Önkéntes Klub vezetője, Scholtzné Hibay Alíz is részt vett a Design Terminal Holis nyári egyetemén. Itt olyan szolgáltatásokat, tárgyakat, ötleteket teszteltek a fiatal szakemberek, amelyek jobbá teszik az idősek életét. A táborban részt vevő nyugdíjasoknak már az is nagy élmény volt, hogy tapasztalatot cserélhettek a fiatalokkal, akik egy héten át csak az ő problémáikkal foglalkoztak.

 

 

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület www.elelmiszerbank.hu irodai feladatokra önkéntest keres, rendszeres hétköznap 9-15 munkavégzésre.Helyszín: 1172 Budapest, Lokátor u. 3.

 

 További információ, jelentkezés: 

Békefi Eszter bekefi.eszter@elelmiszerbank.hu

                                                 

 

Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) a "Wake-Up Call: Önkéntes menedzser szerepe" című Erasmus+ Program keretében 4 másik európai országgal együtt (Románia, Horvátország, Lettország, Szlovákia) a jó önkéntes menedzser ismérveit kívánja feltérképezni kérdőív segítségével. Önkéntesek és önkéntesekkel foglalkozó szervezetek, koordinátorok véleményére egyaránt kíváncsiak vagyunk. A kérdőív az alábbi linken érhető el: https://www.surveymonkey.com/s/VM_HU

 

Újabb lakásokat újít fel hajléktalan embereknek a Habitat for Humanity Újpesten. A leendő lakók és az önkéntesek mellett a "komfortos, egészséges otthonok" kialakításában segédkezik Berki Krisztián olimpiai bajnok újpesti tornász, a program nagykövete is.

Melyik ország polgárai adományoznak a legszívesebben? Hol önkénteskednek a legtöbben? Melyik ország áll az élen mások megsegítéseben? Magyarországon hogyan változott az adományozási és a segítségnyújtási hajlandóság, mennyire elterjedt az önkénteskedés? Ezt mutatja meg a World Giving Index.

A K&H gyógyvarázs önkéntes mesedoktorai személyesen vagy a weben keresztül csempésznek örömet a kis betegek kórházban töltött napjaiba, hogy ezzel is hozzájáruljanak testi-lelki gyógyulásukhoz.

ÖKA külső menü