Történetünk

 

Az ENSZ által deklarált Önkéntesek Nemzetközi Évének szervezési munkálatai Magyarországon 2000 szeptemberében indultak. A munkában több mint 70 civil és egyházi szervezet, valamint a kormányzati szervek képviselői vettek részt. Az Önkéntesség Nemzetközi Éve alkalmából 2001 októberében valósult meg először az Önkéntesek Hete, valamint az Önkéntesek Ünnepe. A magyarországi programsorozat keretében számtalan szakmai program-, helyi-, kis- és nagytelepülési akció szerveződött, illetve kutatás, tanulmány és egyéb szakértői dokumentum készült el. Az év kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy felhívja a kormányzati szféra figyelmét az önkéntesek által végzett munka fontosságára, az önkéntesség gazdasági, társadalmi jelentőségére. Az év során fogalmazódott meg először, hogy az önkéntesség infrastruktúrájának megteremtése, az önkéntesség kultúrájának fejlesztése érdekében hazánkban is szükség van egy országos Önkéntes Központ létrehozására.

 

E szándék gyakorlatba történő átültetését 5 nonprofit szervezet együttműködése és munkája tette lehetővé, aminek eredményeképpen 2002 szeptemberében hivatalosan is megkezdhette működését az Önkéntes Központ Alapítvány. Az alapító szervezetek: a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA), a Közösségfejlesztők Egyesülete (KÖFE), a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány (NIOK), a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége (HUMSZOLG) és a United Way Budapest Alapítvány (az Alapítvány 2003-ban megszűnt) 1998 óta dolgoztak azért, hogy az önkéntességet elismertessék, az önkéntes tevékenységnek méltó helyet és szerepet teremtsenek a magyarországi civil társadalom színes palettáján. A szervezetek többségének vezetői éveken keresztül az ÖKA kuratóriumának tagjaiként szolgáltak. 

 

Az ÖKA működésének első évtizedében alapvetően az önkéntességet támogató hiányzó feltételeinek megteremtésén dolgozott. A munkánk eredményeként 2005-ben 4 párti egyetértés mellett fogadta el a Parlament a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvényt (Köt.), ami azóta is a hazai önkéntesség egyik fontos sarokköve. Megalkottuk az Önkéntes Menedzsment Képzői Kört, az Önkéntes Központ Hálózatot, az ÖTLET programotkutatást jelentettünk meg az önkéntességről, sokáig szerveztük az Önkéntesek Hetét és az Önkéntesek Napját, illetve évente jelentkeztünk az Önkéntesség Magyarországon konferenciával, melyre minden évben külföldi előadókat is meg tudtunk hívni a neves hazai előadók mellé. A megalakolásunk óta működtetjük a www.onkentes.hu honlapot, mely hírportál és tudástár, illetve az önkéntesek és a fogadószervezetek között működő közvetítő felület. 2009-ben hoztuk létre az Önkéntességért Díjat, hogy évről évre elismerhessük a kiválóságokat az önkéntesség világában.

 

Meghatározó szerepünk volt a 2011-es Önkéntesek Európai Éve hazai előkészítésében és eseményeinek lebonyolításában. Annak keretében valósult meg az Önkéntes Turné, az Önkéntesek Hete támogatási program, mely révén helyi kezdeményezéseket tudtunk anyagilag is támogatni. Egyik főszervezője voltunk a 2011-ben elinduló TeSzedd programnak és az ország összes megyeszékhelyére elvittünk az Önkéntes Roadshowt. Ebbe az időközben folyamatosan fejlesztett Önkéntes Centrum Hálózat tagjai is aktívan bekapcsolódtak. Az általunk koordinált Európai Unió által támogatott program révén, minden megyében önkéntes támogató és szolgáltató irodahálózat épült ki.

 

Időközben (2005-óta) elkezdtünk vállalatokkal dolgozni és számukra dolgozók aktivitására épülő vállalati önkéntes programokat szervezni. Az ország különböző pontján 500-nál is több olyan programot szerveztünk, melyek révén szociális, egészségügyi, oktatási intézmények épületei és környezet újult meg, maximálisan figyelembe véve a fogadóintézmények igényeit. Nem mellékesen e tevékenységünk révén ezreket ismertettünk meg az önkéntes tevékenység előnyeivel.

 

Az utóbbi években az ÖKA szolgáltatási profilja a szakértelmen alapuló vállalati pro bono programok szervezésével is bővült. Immár egy tucat vállalat ilyen programját szervezzük, mely révén nonprofit szervezetek magas szintű szakmai támogatáshoz jutnak, ami komoly hozzájárulást jelent terveik és ambícióik valóra váltásához. A szolgáltatások mellett tovább erősödtek az ÖKA társadalmi innovációs és fejlesztő tevékenységei. Számos nemzetközi konzorcium révén többek között a szociális ellátás, az önkéntes menedzsment, a hallgatói szakértelem átadás, a szenior önkéntesség, a hátrányos helyzetűek bevonása terén valósítottunk meg projekteket.

 

Több mint tíz éve dolgozunk a szenior önkéntesség hazai fejlesztésén, amely eredményeként létrejött a TESZÜNK Szenior Önkéntes Klub. Az ÖKA-val szoros partnerségben működő klub immáron 100 aktív taggal, a legkülönbözőbb területeken valósít meg programokat. Ilyen például a generációk közötti érzékenyítésre alapuló Aladdin program, de a Klubbal való együttműködésünkből nőtt ki az Idősek Barátai Programunk, amely révén egyedül élő idős embereket látogatnak általunk koordinált önkéntesek. 

 

Az ÖKA megalakulása óta változatos programok és szolgáltatások révén dolgozik a hazai önkéntesség fejlesztése érdekében. Ezek további részleteiről az évente kiadott közhasznúsági jelentésekben számolunk be.