Az önkéntesség európai éve programsorozat részeként Debrecenben konferencián tanácskoztak a szakemberek. Itt a szakma aktualitásairól és speciális területeiről, így például a bűncselekmények áldozatainak megsegítéséről is szó esett.

A konferenciát Dr. Bene Edit Debrecen Megyei Jogú Város Humán Főosztály, főosztályvezető asszonya nyitotta meg.Köszöntőjében kifejtette, hogy a város milyen nagy mértékben támogatja a civil szervezeteket, együttműködéseket, és azon belül is nagy hangsúlyt fektetnek az önkéntességre.Többek között megismerkedhettünk a Civil Pont együttműködéssel, ami 2010-ben önkéntes, civil szerveződésként jött létre. A több mint 25 partner azért fogott össze, hogy kialakítson egy olyan programcsomagot a fiataloknak, amely mobilis és teljes mértékben megfelel a kulturális és szórakozási igényeinek is. Az együttműködés a partnerek hitelességével és megbízhatóságával kívánja hosszú távon biztosítani a programok megvalósítását. Megtudhattuk, a Magyar Vöröskereszt debreceni területi vezetőjétől azt is, hogy a szervezet önkéntesek segítségével működik egyre hatékonyabban és ahol igen sokszínű területeken szerezhetnek tudást.Majd hasznos információkat hallhattunk az EVS programról, a Hang Kép Egyesület elnökének előadásában.Megismerkedhettünk a Szombat Esti Házzal is, ahová a fiatalok szombat esténként bulizás előtt, közben vagy után nyugodtan betérhetnek. A helyszínen szakemberek és önkéntesek állnak a fiatalok rendelkezésére párkapcsolati tanácsadás, vagy csak egy szimpla beszélgetés formájában, amíg várnak a legelső reggeli buszra. A Szombat Esti Ház létrehozója a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.A konferenciát módszervásár zárta, amikor is minden résztvevő és előadó felajánlhatott vagy éppen kérhetett segítséget a saját területén.Az önkéntesség speciális területei című konferencia jövőre ismét megrendezésre kerül, ígérte Aranyi Árpád a Nexus International Association elnöke.

 

Laskovics Leonard