Az Óbudai Egyetem Keleti Gazdaságtudományi Karán (ÓE KGK) 2019. szeptember 19 - 20-án kerül megrendezésre a BEESE Pro Bono projekt harmadik találkozója. Az Erasmus + felsőoktatási stratégiai partnerség projekt célja, hallgatói pro bono programok jó gyakorlatainak és módszertaniak fejlesztése, amelyek révén az egyetemek erősíthetik hallgatóik társadalmi elkötelezettségét és szakma specifikus tudástárát, gyakorlat orientált pro bono projektek megvalósítása által. A pro bono projektek keretében jellemzően nonproft szervezetek olyan szaktudás alapú támogatást kapnak, aminek köszönhetően egy-egy területet vagy a szervezet egészének működését tudják hatékonyabbá és eredményesebbé tenni.

 

 

Az 5 országból érkező 16 résztvevőt, hivatalosan Lazányi Kornélia az Óbudai Egyetem dékánja üdvözölte, aki köszöntőjében kifejezte az egyetem elkötelezettségét a hallgatók szakértelemén alapuló pro bono programjainak fejlesztése mellett. A budapesti találkozón a 9 egyetemi és pro bono közvetítő partner különböző a projekt szempontjából fontos témákban egyeztettek egymással.

 

Tapasztalatcserét folytattak a hallgatók által megvalósított rövid, középtávú és hosszú távú kisérleti programokkal kapcsolatban. Kihívásokat és a fejlesztési lehetőségeket gyűjtötték össze, a különböző partnerországokban az elmúlt hónapokban szervezett pro bono programok eredményei alapján. A projektek kapcsán számos fontos új tapasztalat fogalmazódott meg, ugyanis a legtöbb esetben a partnerek, első alkalommal szervezetek tanácsadási programokat hallgatók bevonásával.

 

Téma volt, hogy miképp tudja a pro bono programok jövőbeli terjedését szolgálni, azok egyetemi kreditelismerési (ECTS) rendszerbe való illesztése, illetve mely tényezők lehetnek meghatározók a hallgatók részvételének növelése szempontjából. Beszámoló valósult meg a közel 2000 hallgató megkérdezésével megvalósult európai pro bono motivációs felmérés eredményeiről, mely a program keretében a széles nagyközönség számára is elérhetővé válik, és fontos alapként szolgálhat a jövőbeli egyetemi programok kialakítása illetve a hallgatók felkészítése kapcsán.

 

Az Óbudai Egyetem hallgatói az általuk megvalósított pro bono projektek tapasztalatairól beszámoltak a találkozó részvevőinek, továbbá bemutatásra került a Corvinus Egyetemen működő Scinece Shop tevékenységei, amely szintén hallgatói pro bono aktivitásra alapul és komoly eredményeket ért el, társadalmi kezdeményezésének tudományos igényű támogatásával. A résztvevők az egyetemi pro bono programok népszerűsítése és elterjesztése kapcsán megfogalmazható érvekről és szempontokról is egyeztettek, a kezdeményezések további olajozott elterjesztése érdekében.

 

Egyeztetés valósult meg a program részletes menetéről, a konzorcium előtt álló feladatokról, illetve a különböző területeken megvalósítandó eredményekről és az azokat mérhetővé tevő indikátor számokról. Elindult az előkészítés a projekt fő kimenetének számító a Pro Bono Útmutató kapcsán mely a projekt összes tudáselemek eredményekét fog összeállnia projekt 2021-es zárására.

 

A BEESE projekt hivatalos neve: „Boosting Employability and Empowering Social Engagement in High Education through Pro Bono”, mely 2018 szeptembere és 2021 júliusa között kerül megvalósításra. Szerződés szám: 2018-1-HU01-KA203-047732 További részletek a projekt honlapján: https://beeseprobono.eu/