Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) nagy volumenű munkába kezdett a szociális szektor fejlesztése területén a közép- és kelet- európai régióban. Az Európai Unió támogatásával a 6 országot képviselő partnerszervezet három évig fog közösen dolgozni annak érdekében, hogy a régió szociális intézményeibe eredményesen lehessen önkéntes programokat indítani. Az Erasmus + KA2 partnerségi projekt első szakmai találkozójára Budapesten került sor 2016. november 3-4-én.

 

 

 

A SoVol rövidítésre hallgató uniós projekt (contract number: 16/1/KA204/22920) során a partnerszervezetek feltérképezik az országaikban már meglévő tudást, tapasztalatot gyűjtenek a holland rendszer által jelenleg működő önkéntes gyakorlatból. Az összegyűjtött agyagokból olyan hasznos szakmai anyagot készítenek, mely segítségével bármely szociális intézmény képes lesz önkénteseket fogadni az intézményében szakszerű módon.

 

A kétnapos projektindító rendezvényen Szlovákia, Románia, Lengyelország, Horvátország és Hollandia önkéntességgel foglalkozó szervezeti vettek részt és ismerkedhettek meg a projekt elvárásaival, pénzügyi vonatkozásaival, menedzsment módszerével. A két nap célja többek között az is volt, hogy a nemzetek közös álláspontot alakítsanak ki mind a projekt eredményeit mind pedig az elkövetkező közös munkát illetően. Az ÖKA, mint koordinátorszervezet további célkitűzése volt az is, hogy a résztvevő partnerszervezetek úgy induljanak neki a 3 éves közös munkának, hogy minden szervezet magáénak érzi a programot és tisztában van azzal a társadalmi felelősséggel, amivel a projekt hatása felruházza őket. A két napos munkánkat egy szenior önkéntes segítette.

 

A projektről részletesen itt olvashatnak: SoVol projekt. 

ÖKA külső menü