Önként érezzük magunkat jól és segítsünk a rászorulókon!

Idén nyáron turnézik az önkéntesség

 

2011 az Önkéntesség Európai Évében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére az Önkéntes Központ Alapítvány és az Önkéntes Centrumok idén nyáron turnézva hívják fel a figyelmet országszerte az önkéntességre játékos, interaktív programokon keresztül.

 

 

 

Az interaktív roadshow célja, hogy a látogatókkal közösen, helyben végezhető kreatív önkéntes tevékenységek révén játékos formában ismerkedjenek meg az önkéntességgel.

 

AzÖnkéntes Roadshow országszerte nagysikerű fesztiválokon és rendezvényeken bukkan majd fel.

 

 

Az Önkéntes Roadshow különböző állomásaira ellátogat Gizi és Jenő, a két próbababa is, akik tavaly tavasszal azt tűzték ki célul, hogy 2011 végére „igazi” önkéntesekké válnak. Gizi és Jenő beszélget majd a programokra látogatókkal az önkéntességről és annak fontosságáról.

 

Kiállítás az Önkéntes Naptár képeiből, gyógynövénnyel töltött illatpárna-varrás, babakészítés, jelvénynyomás várja többek között az érdeklődőket., továbbá rajzolhatnak képeslapot az önkéntességről , amit elküldhetnek barátaiknak, próbára tehetik tudásukat az önkéntesség-totón, üzenhetnek zsebes paravánon, illetve videó felvételen keresztül ismerőseiknek és az interneten böngészőknek

 

 

Az önkéntesek által elkészített illatpárnákat és babákat minden helyszínen egy-egy helyi gyermekintézmény fogja megkapni.

 

 

Önkéntes Roadshow állomásai és az ÖKA együttmükodő partnerei:

 

július 08-09.

Halas napok

Tiszafüred

Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat (Jász-Nagykun-Szolnok megyei ÖC)

július 15-16.

Utcazene fesztivál

Veszprém

Kör Alapítvány 

Július 30-31.

XV. Nógrádi Nemzetközi Folklór és Gasztronómiai Fesztivál

Bánk

KÜSZI Nonprofit Kft. (Nógrád megye)

augusztus 05-06.

Ördögkatlan Fesztivál

Nagyharsány

Nevelők Háza Egyesület (Baranya megyei ÖC)

augusztus 13-14.

XII. Középkori Forgatag Diósgyőr Várában

Diósgyőr

Szikra Alapítvány az Önkéntesek Munkájának Támogatására (Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖC)

augusztus 20.

Kenyérünnep

Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdő, Sóstói Múzeumfalu

Szocio East Egyesület (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ÖC)

augusztus 24-25.

Hírös Hét

Kecskemét

Európa Jövője Egyesület (Bács-Kiskun megyei ÖC)

augusztus 27-28.

Savaria Karnevál

Szombathely

Hegypásztor Kör és Herényi Kulturális és Sportegyesület (Vas megyei ÖC)

szeptember 03-04.

Belvárosi Szüret

Zalaegerszeg

Zalai Falvakért Egyesület (Zala megye ÖC)

szeptember 10-11.

Céhek Fesztiválja

Győr

United Way Kisalföld Alapítvány (Győr-Moson-Sopron megye ÖC)

szeptember 17-18.

Eger ünnepe

Eger

Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezet

szeptember 24-25.

Első Somogy megyei 24 órás vetélkedő „Aludj máskor!”

Nagybajom

Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete

szeptember 27-28.

Csabai Garabonciás napok

Békéscsaba

Béthel Alapítvány (Békés megyei ÖC)

október 08-09.

Szeged, Klauzál tér

Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért (Csongrád megyei ÖC)

október 15-16

Torzsás Napok

Hajdúhadház

Életfa Önkéntes Centrum (Hajdú-Bihar megye)

november 12-13.

Szent Márton újborfesztivál és libator

Szentendre

Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete (Pest megye)