Az Önkéntesek Napját Magyarországon hagyományosan minden év június elsőszombatján ünnepeljük országszerte az Önkéntes Központokközreműködésével az önkéntesség hazai népszerűsítése céljából. 

Idén is sok színes programmal köszöntjük az önkénteseket országszerte. A programok közt találkozhatunk látássérültek számára szervezett felolvasó nappal Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkéntes Centrum (2013. június 06.), valamint Szegeden a Szegedi Önkéntes Központ szervezésében (2013. június 8.).

 

Pécsett az Önkéntesek Hete program keretében többek között „Miért „kellene” felelősséget vállalnunk? – középpontban a CSR” címmel mini konferenciára várják az érdeklődőket (2013. június 4.).

 

„Önkéntesek Napja B-A-Z. megyében” címmel tartja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei önkéntes Centrum idei megyei Önkéntesek Napja programját, melyhez megyei szinten több mint 20 szervezet csatlakozott egy-egy önkéntes akcióval. A közös fellépés lehetőséget ad arra, hogy bemutatkozzanak az önkéntesek bevonásával működő szervezetek, így az önkénteskedni vágyók hamarabb, közvetlenül elérhetik őket, valamint az akciót megvalósítók a szélesebb nyilvánosság előtt is bemutathatják munkájukat.

 

Az Önkéntes Központ Alapítvány „Minden, amit az Önkéntesről tudni kell…” címmel kerekasztal beszélgetést kezdeményezett az önkéntesség pszichológiájáról és egészségügyi hatásairól.

 

A beszélgetés időpontja 2013. május 30. 17.00

Helyszíne Európa Pont Budapest, II. Lövőház utca  35.

 

Sokat hallani az önkéntesség társadalmi és gazdasági hasznosságáról, az érintettek megsegítésének fontosságáról vagy arról, hogy adni és kapni egyaránt jó.

 

De, vajon eleget tudunk-e az önkéntesség Önkéntesre gyakorolt jótékony hatásairól vagy a különböző generációk indíttatásairól?

 

Min múlik, hogy valaki önkéntes segítségnyújtásra hajlamos?

 

Milyen mentálhigiénés hatásai vannak az önkéntes tevékenységnek?

 

Lehet-e mérni az önkéntesben az önkéntes tevékenység során végbemenő változásokat?

 

Öröklődhet-e az önkéntesség génje?

 

Meghívott kerekasztal előadók:

 

Dr. Bartal Anna Mária, kutató, szociológus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológia Intézet

Dr. Szirtes Mária, pszichoszomatikus képzettségű belgyógyász szakorvos, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet

Dorner László, pszichológus, Eszterházy Károly Főiskola Pszichológia Tanszék

 

Partnerünk: 

ÖKA külső menü