Az Önkéntes Központ Alapítvány először készített felmérést a vállalatok között az önkéntességről. Akik nem vettek részt ilyen programban, azt hiszik, üres marketing eszköz – akik viszont jól csinálják, nem nagyon kommunikálnak róla. A felmérés eredményéből először a Forbes.hu-n mutatnak meg pár érdekességet. 

 

Az elmúlt 3 évben csupán minden ötödik vállalatnál volt jellemző az önkéntesség valamely formája és azon cégek közül, akik korábban nem vettek részt hasonló programban, csak minden harmadik mutat érdeklődést ez iránt.

 

Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) megbízásából készült kutatásban 400 cég vett részt, a vállalati minta reprezentatívnak mondató: a vállalatméreten belül megnézték az országos eloszlásokat (KSH) és annak megfelelően állították be az arányokat régió és ágazat szerint. A válaszadók a megkérdezett cégek vezetői voltak, illetve azok a személyek, akik CSR témában döntéshozók.

 

A vizsgálat a hazai kis-, közép- és nagyvállalatok vállalati önkéntességgel kapcsolatos eddigi tapasztalatait, ismereteit, gyakorlatait és céljait tárja fel.

 

Hasonló kutatás korábban még nem készült: témáját (vállalati önkéntesség) és a megkérdezett vállalatok számát (400 kis-közepes és nagyvállalat) tekintve is egyedülállónak tekinthető. Az eredmények iránt nemzetközi szinten is várható érdeklődés.

 

 

Kevesen és rendszertelenül

 

Az ÖKA tapasztalata alapján az embereknek elementáris igényük van arra, hogy jó ügyekben vegyenek részt.

 

A vállalati önkéntes programok minden érintett számára komoly előnyöket hozhatnak.

 

A segítséget kapó civil szervezet vagy intézmény és annak támogatói köre a fő haszonélvező, emellett kézzelfogható e programok pozitív hatásai a munkavállalói készségekre, kompetenciákra és nem utolsó sorban a vállalatok belső hatékonyságára. Vállalati önkéntes programok immáron 20 éve működnek Magyarországon, egyre több vállalat indít kisebb vagy nagyobb programot, de kutatások hiányában e terület pontos helyzetét és valós léptékét ezidáig nem ismerhettük.

 

A 2018 elején készült kutatásból kiderül, hogy a hazai vállalati szférában egyelőre kevesen és rendszertelenül végeznek önkéntes tevékenységet.

 

Az elmúlt 3 év során minden ötödik vállalatnál volt példa az önkéntes tevékenység valamely formájára. A kutatás tehát alátámasztotta az ÖKA eddigi tapasztalatát, mely szerint hatalmas a növekedési potenciál ezen a területen.

 

Az önkéntes tevékenységek elsősorban szellemi munka formájában jelenik meg, a legtöbb szegmensben a mentorálás a legjellemzőbb. A vállalatok többségénél ezek a nem program-szerűen zajlanak, hanem alkalom jelleggel. Az önkéntes tevékenységekkel kapcsolatos döntésekben jellemzően a HR-vezető és/vagy az ügyvezető, esetleg a marketingvezető vesz részt.

 

 

Kommunikáció az önkéntes tevékenységről

 

Ugyan a cégek részéről egyelőre nem jellemző az önkéntes tevékenységgel kapcsolatos kommunikáció, a nagyvállalatok negyede biztosan, további közel 50 százaléka feltételesen csatlakozna egy esetleges központilag koordinált kampányhoz.

 

A kutatás eredményei egy sajátos kommunikációs akadályra is felhívják a figyelmet: akik jól csinálják, nem tartják fontosnak az erről való tájékoztatást, ezért a nagyközönség nem szerezhet tudomást sem a programokról, sem pedig az eredményekről. Ennek oka az lehet, hogy az önkéntességet végzők inkább befelé látják a tevékenység értelmét és belső szervezetfejlesztésként gondolnak rá, melynek  elsősorban a munkaszervezet szempontjából van jelentősége.

 

A vállalatvezetők elismerik, hogy ez a tevékenység hatással van a kompetenciákra is – elsősorban az együttműködésre és a problémamegoldó készségre hat pozitívan.

 

Szöges ellentétben áll azon cégek véleménye, amelyek nem valósítanak meg önkéntes programokat: ők úgy gondolják, ezek a programok leginkább a külső kommunikáció szempontjából hasznosak. Ez jól mutatja, hogy a kívül maradók nem értik és nem érzik meg e programok működésének és hatásának a lényegét. Ez alapján nagy a jelentősége annak, hogy a megvalósult programok eredményei széles körben láthatók legyenek, mert annak mind a lakosság, mind az üzleti szféra vonatkozásában jelentős szemléletformáló hatása lehet.

 

„Biztosak vagyunk benne, hogy a vállalati önkéntességnek nagy szerepe van a munka világában, és abban, hogy a cégek mind felelősebben működhessenek. Az a tapasztalatunk, hogy már az első jól sikerült önkéntes program is jelentős változást hozhat a cég életében, a pozitív közös élmények beégnek a közös tudatba, a viselkedés-kultúrába. Árulkodó jel, hogy azon cégek, ahol a vállalati önkéntes vagy pro bono programoknak komoly rendszere épült ki, a tapasztalataink alapján már semmiképp sem akarnak megválni tőle – magyarázza F.Tóth András, az ÖKA ügyvezetője.

 

Eredeti cikk: Forbes.hu

A Free Association által összeállított kutatási anyag innen letölthető.

ÖKA külső menü