Hírek

Kilencedik alkalommal adták át az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjakat. Az eseménynek a Goldberger Textilipari Gyűjtemény adott otthont. Az est során kiosztásra kerültek az idei Önkéntességért Díjak. A különböző kategóriákban az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait és önkénteseit díjazták.

 

Az ENSZ közgyűlésének kezdeményezésére 1985 óta minden évben december 5-én ünnepli a világ az Önkéntesség Nemzetközi Napját.

Pro Bono Program, pályázati felhívás civil szervezetek számára - 2018

 

A General Electric (GE) az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára pro bono támogatás felhasználására.

 

Interjú F. Tóth Andrással, a European Pro Bono Summit főszervezőjével.

 

Elkezdődött a SozialMarie 2018 pályázati időszaka, amely alkalomból a kiírók szeretettel invitálják: vegyen részt társadalmi hatású innovatív projektjével vagy továbbítsa a hírt barátainak, ismerőseinek!

Idén tizennegyedik alkalommal teszik közzé a SozialMarie Díj felhívását: olyan kitüntetésre érdemes projekteket várnak, melyek társadalmi kihívásokra keresnek és emelnek át gyakorlatba innovatív megoldásokat.

 

 

Pályázati időszak: 2017. november 13. – 2018. január 23.

Pályázati benyújtás online és bővebb információ: www.sozialmarie.org

Díjátadó: 2018. május 1., ORF RadioKulturhaus, Bécs

23 ország és 20 nagyvállalat képviseltette magát a budapesti European Pro Bono Summit konferencián

 

 

Fenntarthatóbb és erősebben működő civil szektort hozhat létre a vállalati és civil kapcsolatok megerősödése – derült ki a Budapesten megrendezett European Pro Bono Summit konferencián, amelyen a pro bono Európai Unióban rejlő kilátásairól Navracsics Tibor beszélt. A jövőben még több vállalat és civil szervezet tervezi, hogy igénybe veszi a szakértelmen alapuló pro bono kínálta lehetőségeket. Az Európai Bizottság is komoly partnerséget vállal a tudásalapú pro bono projektek elterjesztésében.

 

 

A különböző NGO-k és segélyszervezetek folyamatosan dolgoznak, ám általában sokkal több tennivalójuk lenne, mint amit ténylegesen el tudnak végezni. Itt jön a képbe egy Philadelphiában indított startup, a NeedsList, ami kifejezetten a humanitárius szervezetek munkájának és támogatásának összehangolására tesz kísérletet.

Budapest ad otthont a II. European Pro Bono Summitnak

 

 

A civil szervezetek közel negyede elsősorban a marketingtámogatás iránt érdeklődik egy friss kutatás eredményei alapján. A felméréséből kiderül az is, hogy nemzetközileg minden harmadik pro bono program elindítása a kereskedelmi bankoknak köszönhető. Októberben Budapest ad otthont a második European Pro Bono Summitnak, amelyen többek között arra is fény derül, hogy a különböző országokban működő közvetítő szervezetek milyen tudásterületeken, milyen iparági szereplőknek, milyen típusú pro bono programok segítségével nyújtanak támogatásokat. A kétnapos csúcsra több mint 20 országból érkeznek a pro bono szcéna legnevesebb képviselői, az előadók közt lesz többek között Navracsics Tibor is.

 

A Kontúr Közhasznú Egyesület http://konturegyesulet.weebly.com/ megbízható önkéntest keres adományszervezői feladatok ellátására.

Ha kíváncsi vagy, hogyan tud összefonódni jó ügyek érdekében a civil és piaci szféra, hallottál már a foundraising és CSR kifejezésről, de a gyakorlatban is szeretnél belelátni, akkor itt a helyed!

 

Mit szeretnénk Tőled?

  • az adományszervezésben való aktív részvételed
  • tevékenységeink folyamatos követését
  • pályázatok írását vagy abban való közreműködésed
  • a vállalt feladatok felelősségteljes elvégzését
  • legalább 1 évre köteleződj el mellettünk

További információ, jelentkezés: konturegyesulet@gmail.com

Ötven fiatalt segít jogosítványhoz vagy nyelvvizsgához jutni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vöröskereszt. A jelentkezőknek minimum fél évig, napi négy órában kell önkénteskedniük a szervezetnél, cserébe ingyen szerezhetnek vezetői engedélyt vagy végezhetnek el nyelvtanfolyamot. A Vöröskereszt helyi vezetője szerint népszerű a kezdeményezés, amelynek az is célja, hogy a 18 és 22 év közötti résztvevők munkatapasztalatot szerezzenek. 

ÖKA külső menü